HTML

colorfulbooks

Egy blog könyvekről amiket olvastam. Előre leszögezném, nem tudok kritikát írni, értékeléseim teljesen szubjektívek, amatőrök, semmilyen módon nincs szakmai megalapozottságuk, csupán pillanatnyi érzéseim lenyomatai. Vigyázat! Lépten-nyomon SPOILER, SPOILER, SPOILER!!!

Friss topikok

Linkblog

2011.06.15. 18:53 colorstar91

Ken Follett : A katedrális

 

Végre elolvastam! Ezt a röpke 1022 oldalas, sokak szerint olvasmányos könyvet.

Nos, nekem elég nehezen gyűlt meg vele a bajom. Először egy ismerősöm ajánlotta, még jó két éve hogy olvassam el, már akkor nagy sláger volt, és mivel sajnos az ilyenekre kifejezetten fogékony vagyok (mármint a hirtelen felkapott, nagy példányszámban fogyó bestsellerekre) ezért úgy döntöttem na jó, elolvasom.

Egyébként az első meglepetés az volt hogy én azt hittem hogy ez egy manapság, maximum öt éve írt könyv lesz, erre kiderült hogy nem is olyan új, egész pontosan 22 éve írta a szerző.

Nagy lelkesedéssel neki is álltam az egyébként súlyzónak is bátran használható könyvnek (azóta már tudom hogy Ken Follett összes könyve ilyen, nem aprózza el a történeteit), első, felmerülő kétségem az első mondatnál fogott el, majd ez a kétség kitartott a továbbiakban is. Igazából egyszerűen arról volt szó hogy nem tudtam mire számítsak, előtte még csak nem is hallottam Ken Follett-ről, stílusáról, ami számomra első olvasatra, hogy is mondjam, kissé közönségesnek tűnt. Aztán miután megszoktam már nem is lepődtem meg rajta, bár szerintem ha ezeket a részeket kihagyta volna, lehet hogy jobban járt volna (és a könyv is vékonyabb lenne). 

Első olvasatra el is jutottam egészen az erdőig ahol Tamás és családja találkozott Ilonával, majd gondoltam kicsit pihentetem a sztorit, félre is tettem úgy egy évre. Majd valahogy újra előkerült, ekkor már egész pontosan Shiring-ig eljutottam ahol munkát keresett a kőműves és kis családja. Örültem hogy sikerült kb. 20 oldallal többet elolvasnom mint legutóbb de azután valahogy megint megakadt kitartásom, be kell vallanom nem nagyon tetszett a könyv.

Aztán olvastam hogy a könyvet megfilmesítették, méghozzá Magyarországon forgatták a legtöbb jelenetet, tudniillik Magyarország kifejezetten hasonlít az angol tájra. (Yes, It was sarcasm). Gondoltam megnézem, hátha... És tetszett, míg a könyvben kínkeservesen elolvasott kb. 120 oldal lepergett a szemem előtt röpke 30 percben a folytatást már nem is tartottam annyira unalmasnak (bár el kell mondjam hogy a film, és a könyv nem minden részletben hasonlít, mint általában, egymásra), így gondoltam hogyha már a film, jobban mondva mini sorozat, tetszett, csak a könyv se lehet annyira borzalmas, utoljára, nagy nehezen nekiduráltam magam, és, bár most nem az elejétől, hanem onnan ameddig idáig sikerült elolvasnom, egy lendülettel kiolvastam az egészet. Bár így, hogy láttam a sorozatot, nem sok meglepetésben bővelkedett.

Van folytatás is, Az idők végezetéig. Remélem abból is készül film vagy az említett ideig olvashatom, ha egyszer lesz merszem belekezdeni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorfullbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr552986865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása